2016. október 23., vasárnap

Bemutatkozik Szabó "Tyson" Laca!

Szép napot mindenkinek!


Újabb játékosunk mutatkozik be. Igazi csapatember. Nagyon nagy szívvel rendelkezik, és mindig keresi, hogy másoknak is tudjon segíteni. Igazi Fittis! Ő nem más, mint Szabó "Tyson" Laca!

Tyson és a koncentráció


Szabó László vagyok, 1994.09.10 én születtem. Korábban küzdő sportoltam, pontosabban boxoltam. ( közel 10 évig) . Engem a sport meg tanított emelt fővel veszíteni, és nyerni, és a biliárdban ugyanúgy tudom használni. A biliárd rejtelmeibe, egy nagyon jó barátom vitt bele aki nem más mint Diószegi Zoltán, aki csapatunk tagja. 

A vicces Laca


Azóta a biliárd életem része lett, és rengeteg terveim vannak vele, nem mondom el mik. Legyen meglepi. Annyit elárulok, biliárdot nem hobbiként kezelem, hanem sportként! Nagyon szeretem ezt a csapatott és nagyon nagy örömmel vagyok is a csapatban, köszönöm is a csapattársaimnak ezt a fenomenális légkört. Szerintem, amíg ez az egyesület van, én benne is fogok lenni. 



Amit még tudni kell rólam kedvenc hobbim, a horgászat, és a zene. Ütőhangszereken vagy gitáron szoktam játszani.


Na ezt már jegyzik

Zenész családdal


2016. szeptember 29., csütörtök

Bemutatkozik Kis Krisztián!

Szép estét mindenkinek!

Rég írtunk ide a blogra, és ezért rögtön leporoltuk a játékosaink bemutatásának rovatát.
Szép sorban érkeznek az új játékosainktól a bemutatkozások. Ezeket fogjuk megosztani veletek. Íme az első az új játékosok közül.


Kis Krisztián vagyok 1975 november 18-án születtem Budapesten. Nős vagyok, van egy gyönyörű 13 éves lányom. 

The Player


1996-ban ismerkedtem meg a biliárddal pontosan snookerrel, majd szép lassan áttértem a pool játékhoz. 1998-tól kisebb nagyobb kihagyásokkal, de az életem része lett a játék. 1998-2000-ig Alsónémedi biliárd club, 2000-2015-ig Gyömrői biliárd club, 2016-tól a Gyáli biliárd club hivatalos játékosa vagyok...(az idők végezetéig). 



A biliárd a legszebb játék a világon, megtanít embernek lenni, tisztelettel, becsülettel küzdeni emelt fővel távozni az asztaltól még vereség után is. Az, hogy az ember melyik clubbot válassza, magán múlik, és a clubban játszó játékosokon, és a vezetőn, én hogy itt játszhatok köszönöm Losonczy Ferenc club vezetőnek, jó Istennek és a jó szerencsének. 

Luluval a négylábú kabalával


Mindig voltak és lesznek céljaim álmaim, ahogy most is vannak, nem árulom el, hogy mi az, majd az idő meg fogja mondani. Kell hozzá egy jó csapat, ami elég jól alakul, ha nem hiszed, gyere le és nézd meg Gyáli biliárd club....megfogtok ismerni (The Player)

Biliárdosokkal foci után


Másik hobbim a horgászat


2016. március 24., csütörtök

Gyömrői Csb Forduló


Gyömrőre látogattunk el a második CSB fordulónkon. Jó kapcsolatot ápol egymással a két csapat, mint ezt már említettük. Nem volt kérdéses tehát, hogy élvezetes, élménydús játéknap elé nézünk! Vendéglátásból ismét jelesre vizsgáztak Gyömrőn! A meccsek pedig, igen színesek és sokoldalúak voltak. Lássuk tehát a nyilatkozatokat, hogy mi is történt ezen a napon: 



Diószegi Zoltán „Doki”:

SPORTSZERŰ, BARÁTSÁGOS, és GIGA SZOROS !!!!!

Az én első meccsemről a véleményem, hogy mindketten jól játszottunk a Hegedűs Imivel, én is, és ő is jól lökdöstük a golyókat, de 6-6 nál egy kritikus lövést bevállalt, amit gyönyörűen meg is oldott, és így nyert, amihez nagyon gratulálok!
A második meccsemen Kulin Petivel ismét jól ment nekem a játék, de Peti 3x adta oda nekem kézből az utolsó 3-4 golyót, amit ki is használtam, és mivel volt önbizalmam is, így behúztam könnyedén a 10-es partimat.
Nagyon nagy dopping számomra, hogy drukkol az egész csapat, amikor asztalnál vagyok, és ugyanígy mindenki mindenkinek drukkol.
Ha ezt így ebben a formában meg tudjuk őrizni, akkor pár éven belül egy magyarországi MONSTER csapat lehetünk!


Rab Benedek „Margit”:

Első körben fontos tudni rólam, hogy nem szeretek hátrányból játszani. Az én játékomhoz kell az önbizalom és a határozottság. Ehhez képest mi lett szombaton..... Az első meccs elején éreztem, hogy nincs a helyén minden. Nem igazán ment a játék, pedig szeretek Imivel játszani, mert a hangulat is mindig az én szájízemnek való. Imi óriási hibájának köszönhettem csak, hogy 5-7es hátrányból felálltam és fordítottam. Boldog is voltam nagyon, és azt hittem, nagy meccs volt a számomra. Pedig csak utána jött a java!

Petivel elég sokat szoktunk játszani a Goldban is, és elég ritkán nyertem eddig ellene. Reméltem is, hogy tudok emelni a színvonalon. Ennek ellenére 0-4-gyel kezdődött a meccs. Frusztrált voltam, mert több bontásomból is esett a fehér, Peti ellen pedig ott vége a partinak... 3-6-nál már csak a becsületemért terveztem küzdeni, mindent megtenni a legkevésbé csúnya eredményért. Tudtam, hogy akármikor odaáll az asztalhoz, vége lehet. De szerencsére pont ekkor ültem fel a puccvonatra, és egy-két szerencsés helyzetnek köszönhetően egyszer csak 7-6 lett ide. Sokat mond a hangulatról, hogy az utolsó nyolcasra legalább ötöt vizíroztam. Aki ismer, tudja, hogy mekkora para volt bennem őszintén mondom, még hétfőn sem tértem magamhoz, akkora meccs volt! Köszönöm az asztal mellőli bíztatást mindenkinek! Nagyon kellett srácok!!!!

Végezetül köszönjük meg ezerszer is a vendéglátást, mert a Gyömrőiek ismét kitettetek magukért, és szerintem az eddigi legjobb hangulatú rendezvényt tudjuk a hátunk mögött!





Bakos Bence „Mark J Bence”:

Először is szeretnék gratulálni az egész csapatnak. Nagyszerűen küzdöttünk, és megmutattuk, hogy csapatként tudunk játszani, biliárdozni. Én mindjárt az első körbe játszottam Madarász Petivel, aki szerintem a legjobb formába volt a Gyömrői csapatból. Ezt meg is mutatta nekem az asztalnál, mindjárt három hibátlan partija volt, azaz pucc.
4. is majdnem megvolt csak hibázott, én meg nem bírtam ezt kihasználni 4:0 volt neki. Ekkor kértem szünetet hátha megtöröm a lendületét és tudok lopni tőle pár partit. A szünet után meg is volt rá a lehetőségem, de sajna, mint kiderült életem egyik legrosszabb napját fogtam ki. Amikor Peti hibázott akkor se tudtam partit befejezni, sőt gólyót is alig tudtam elrakni.
Így lett a vége a mérkőzésünknek laza 9:0-val, amit azóta se tudok nagyon kiheverni.
Ilyen nagy zakót versenyen még nem kaptam, és remélem nem is fogok többet!

Még egyszer gratulálok Madarász Péternek aki nagyon nagy formába játszott, és nyert GRAT Peti !!!! Valamint szeretnék gratulálni DIÓ nak Viktornak és Beninek akik megmutatták, hogy akármennyire is profi biliárdosok, értünk ha kell megszakadnak és mindent beleadnak! GRAT FIÚK én nagyon büszke vagyok rátok és öröm veletek egy csapatba játszani.



Kurucz Viktor ,,Lali'':

Valahogy mindig úgy hozza a sors, hogy ha Tóth Laci játszik valahol, akkor összekerülünk! Amit egyáltalán nem bánok, hiszen nagyon szeretem a játékát és jól elvagyunk minden alkalommal. Követünk egy bizonyos sormintát, ami úgy néz ki, hogy egyszer ő nyer, azután én, és ez így megy már évek óta. 
Sajnos most én következtem a bukóval.
Az elején jól ment, de ha jól emlékszem, a harmadik parti után mellé lőttem egy kilencest és az egy kicsit megakasztott a lendületben. Úgy éreztem a játékomban akadt el valami, nem a fejemben. 
De rá kellett jönnöm, hogy mégiscsak "fejben dől el"! Laci elkezdett szépen játszani, én meg elkezdtem felesleges hibákat véteni, ami ilyenkor az embert, még lejjebb rántja. Azért bíztam benne, hogy javul a játékom, de egyre csak túltereltem magam mindenre vagy nem találtam lyukat. A safety játékom sem volt ekkora már túl parádés és Laci állva hagyott, aminek 6:9 lett az eredménye. 
DE LEGKÖZELEBB!!! :)
A csapatom nagyon kitett magáért és mint lenni szokott, kicsit hibásnak érzem magam, hogy nem hoztam a meccset, de gratuláltam és mosolyogtam, mert azon a napon Laci volt a jobb! ...és talán ez a lényeg gyerekek.
Gratula, a sportszerű hozzáállásért és a kellemes vendéglátásért az egész Gyömrői csapatnak!



Ifj. Losonczy Ferenc „Snake”:

Szeretnék gratulálni az összes csapat társamnak, jól játszottunk! Szeretnék gratulálni a Gyömrői csapatnak a győzelemhez és a vendég látást is nagyon köszönjük!
Megpróbáltam jól játszani. Tóth Laci ellen, szerettem volna vele játszani, ami össze is jött. Sajnos a meccs eleje nem úgy jött ki ahogy szerettem volna 4:0 volt Lacinak.
Akkor kértem szünetet és ezt a 4:0 azért sajnálom, mert nem csak én szerintem ha ö is azt mondta 1:3 kéne lennie. Szünet után megpróbáltam javítani a játékomon és megpróbálni hibákra kényszeríteni, de szünet után Laci 3 partit pucolt így 7:0 volt oda.
A következő 2 partiban nem sikerült úgy a safety és Laci mindkettőt befejezte 9:0, így vége lett a meccsnek. Ebbe nem az bántott, hogy ki kaptam, hanem az, hogy soha nem kaptam ki 9:0 ra CSB meccsen. De most ez így alakult, majd a következő nem így fog alakulni.
Laci, gratulálok szépen játszottál! Gratulálok még egyszer mindkét csapatnak és további sok sikert kívánok!

Feszült figyelem!

Rózsavölgyi Tamás „Psycho”:

Pár mondatban a szombati Gyömrő elleni CSB meccsekről.

Úgy alakult, hogy aznap nekem kellett játszanom az utolsó meccset. Előtte nagyon sok kiélezett küzdelmet láthattam a csapat társaimtól.(már ezért is megérte ott lenni)
Gratula mindenkinek!
Az utolsó mecset Spitzer Tamással játszottam. 9 nyert 9-es. Az összesített állás pedig 4:3 volt Gyömrőnek. Szóval rajtam múlott, hogy le tudom-e hozni döntetlenre vagy sem.
Ez a nyomás okozott egy alap feszültségi szintet bennem, ami sajnos a játékomon is meglátszódott. Nem is bírtam leküzdeni a meccs végéig és emiatt elég komoly golyóbelökési problémáim voltak. 4:4-ig összesen egy partim volt ahol kezdtem esett és végig is szedhettem volna, de a 9-est kb. egy golyóval mellé löktem, pedig jól sikerült rá a terelés. Nem volt nehéz lökés mégis elrontottam. Tomi is hibázott, de picit, kevesebbet így mindig csak felzárkózni tudtam. 4:4 után pedig Tomi sokkal pontosabb volt, főleg a végjátékokba így el is húzott, még egy klasszikus pucca is volt. Grat hozzá! 7:4-nél kértem szünetet, ami sokat nem változtatott egyikünk játékán sem így Tomi behúzta a partit 9:4-re.

Gratula Tominak is és a Gyömrői csapatnak is!



A vége tehát 5:3 lett a Gyömrői csapatnak. Gratulálunk!


Nagyon köszönjük még egyszer Gyömrőnek! De készülünk a revansra!!! ;)

2016. február 17., szerda

A szezon első CSB-je!

Február 13-án került sor a szezon és az új Gyáli Fitti Sharks első CSB meccsének megrendezésére, hazai pályán. Mondanom sem kell, mennyire vártuk ezt az eseményt! A nemrégiben plusz egy asztallal bővülő helység kicsit át lett rendezve a megmérettetés miatt és a játékos-szurkoló létszám nagyságának tényéből fakadóan. Így, egy igen pofás és nem utolsó sorban komoly biliárdterem hangulatú látkép várt mindenkit Gyálon, aki a lakodalmasházba belépett aznap.



A pálya tehát készen állt a megmérettetésre! A vendégváróasztalokon kaja-pia-pisztácia, a levegőben pedig feszült izgalommal teli várakozás! Délben elstartolt a mezőny és innentől, azt hiszem átadom a szót, mert a következőkben pontos nyilatkozatokat olvashattok a meccsekről, egyenesen játékosok tollából:

 Losonczy Ferenc /Gyáli Fitti Sharks csapatvezető/:
Először is szeretnék Gratulálni a csapatnak, a szurkolónak! Együtt, egy Fitti szívként szorítottunk egymásnak, példátlan volt az én szememben az biztos!
Nem bocsátkoztam felelőtlen tippelgetésekbe a meccs előtt. Én úgy indultam neki, hogy egy erős 4:4, az már szép kis eredmény lenne. Tudtam, éreztem, hogy a csapatban benne van a győzelem, de szeretem normálisan megközelíteni a dolgokat. Ügyes fiatal játékosok alkotják a Pirate Team csapatát, ezért sem mertem nagy dolgokban gondolkodni.
Egy 10-es meccset játszottam az ellenfél Finn játékosával, Villével hozott össze a sors. Na mondtam is magamban gatyót felkötni, mert a srác nagyon ügyes. Gyengén kezdtem a mérkőzést sajna, pedig a megfelelő bemelegítés megvolt. Két 10-est is hibáztam, így a 3-4 volt az eredmény, ami nyugodtan lehetett volna 5-2 ide. De mint tudjuk ha meg volna az felesleges. Szünetet kértem. Kicsit rendeztem a sorokat fejben, beszélgettem pár szurkolóval, csapattárssal. Kicsit úgymond kiszellőztettem a fejem. Határozottabban, támadóbban léptem fel Ville ellen a szünet után. Meg is lett az eredménye, mert az eredményjelzőn 7-5 volt ide, de ez a Finn srác sem egyszerű eset. Most ő kért szünetet, aztán szépen kiegyenlített, és egy drámai végjátékkal nyert. Én már csak ilyen maradok, mindig elkísérnek a drámák. Gratulálok Ville! Nagyon élveztem a meccset, és örültem, hogy egy nálam képzettebb játékossal feltudtam venni a versenyt. (Ha lehet, nem fordítanék le mindent Villének, angolra. Szerintem, majd megteszi az, aki jól tud! - a szerk.) :)
Ami egyedülálló nálunk az a szurkolás, egymás segítsége. Ha jól emlékszem, nem volt olyan játékos, aki a másik csapatunkból le nem nézett volna szurkolni, segíteni. Példátlan összetartást láttam mindenkiben! Gratulálok a csapattársaimnak a győzelemhez! A Pirate-os srácokról pedig annyit, hogy végtelenül korrektek, imádják a biliárdot. Köszönöm nektek, hogy ilyen meccseket vívtunk! További sok sport sikert nektek! Egy biztos. Aki egy picit nem vesz majd komolyan benneteket, az megüti a bokáját.
Egy kis történetet még ide biggyesztenék. Vége volt a CSB-nek. Nem titok, koccintottunk egyet, csináltunk közös fotókat. A Finn barátunk Ville egy sört kortyolgatott és beszélgetett a csapattársaival angolul. Tőlünk Misu Fater feldobta, hogy hívjuk meg egy igazi pálinkára. Fater el is indult felé, de hirtelen meg is torpant Ville előtt, ugyanis mi orosz órára jártunk annak idején, nem pedig angolra. :) Én meg lazán: - Ville! Hungarian snapsz? Erre ő: - Pálinka? Ugye, hogy tud magyarul a srác? :) Nagy nevetés után már koccintottunk is. Köszönöm mindenkinek a napot! Felejthetetlen volt!
Losy full koncentráció!
Variációk odaállásra.
Egy nyerő frémben.
Bakos Bence /Gyáli Fitti Sharks/:
Először is szeretném megköszönni mindenkinek szurkolást és a biztatást jó volt látni hogy ennyien szurkolnak nekünk!
Magáról a mérkőzésemről csak annyit írnék, az elején nagyon jól ment a játék több frémmel is vezethettem volna, de sajna nem sikerült. Ahogy telt az idő ellenfelem egyre jobban bele lendült és hamar kiegyenlített lett a játék, és az eredmény is, 5-5. Itt kértem egy szünetet. Szünet után már nem ment annyira a játék, többet hibáztam és elég peches is voltam. Sokszor úgy ált meg a golyó hogy nem bírtam támadni csak találatokat lökni, így sajna kikaptam 9-6-ra. Ami a lényeg, csapatársaim is odatették magukat és így történelmet írhattunk együtt, hazai pályán. Az első győzelem, azt hiszem, amíg élek ezt nem felejtem el!
Gratulálok minden csapatársamnak és a szurkolóknak! Ezt együtt csináltuk meg, együtt dolgoztunk ezért éveket!
Puszi pacsi mindenkinek!
Bence az asztalnál!
Nehéz terep.
Egy mellé...

Rab Benedek /Gyáli Fitti Sharks/:
Őszintén szólva én úgy voltam a szombati nappal, hogy egy tét nélküli, jutalomjátéknak is nevezhető boldogsághormonoktól telített nap előtt állunk. Nem számít, nyerünk vagy nem, a lényeg, hogy a FITTI HAZAI PÁLYÁN JÁTSZIK ORSZÁGOS MECCSET!!! Nálunk mindenki nyert ezzel a ténnyel, sőt, ezúton is gratulálnék a Pirate SE-nek, hogy a részesei lehettek ennek az élménynek!
Az, hogy fordulatosnál fordulatosabb meccsekkel sikerült a közönséget lázban tartva végül győzelmet aratni, csak hab a tortán. Sokat elmond a meccsek hangulatáról, hogy több esetben is leállt a játék a többi asztalon, egy-egy meccs végjátékánál. Egy dolog jutott már ott eszembe erről: mint mikor snookerben valaki 147-re megy, és a többi asztalon megállnak mozizni. Fecó meccsén is, Dió meccsén is, és az én meccsemen is. Tibivel ugyanez volt a helyzet... gyilok volt gyerekek, folytak a vérek mindenfele! Óriási élmény volt! Nekem ennyien még sosem drukkoltak... rendesen megható élmény volt.
Köszönöm Nektek, Barátaim!
Ugyan én csak "tiszteletbeli" gyáli vagyok, azonban ez a február 13-a örök emlék marad, és ha eddig azt hittem volna, hogy ehhez a társasághoz már semmi sem hozhat közelebb, akkor már megint tévedtem...igazi Testvérek vagyunk mi Srácok... mondjuk a vértestvérek helyet a golyótestvérek elég gusztustalanul hangzik, de ezt most hagyjuk... :)
Fergeteges játékkal, jó hangulatban, jó meccseket játszottunk, és jobbak voltunk. A FITTI megmutatta a magyar biliárd életnek, hogy mire képes! Büszke vagyok rátok, büszke vagyok magunkra!
(Beni természetesen hozta mindkét meccsét! - a szerk.) :)
Egy nyert frém után!
A rajongókkal! :)
Na, mi legyen a helyes sorrend?


Diószegi Zoltán /Gyáli Fitti Sharks/:
Bebizonyosodott 100%-ban, hogy egy ember vagyunk mindannyian, és mindenki egyként szurkolt mindenkinek!!!
Ami az én játékomat illeti, sajnos a kutymóm elszökése pecsétet nyomott a 8-as játékomra, de szerencsére 5-3-ról sikerült 7-5 re nyerni.
A 9-es játékban nagyot harcoltunk Szabó Viktorral, de a szerencse mellém állt, és azt is sikerült behúzni. Nem nevezném színvonalas meccsnek egyiket sem, de a drukk, nagyon befolyásolt, hogy nehogy beégjek a csapat előtt az első CSB-n mert tudtam, hogy mindenki bízik bennem! Amióta biliárdozok, ilyet nem éreztem soha, hogy egy győztes meccs után az egész csapat ölel, pacsizik, puszil, és szívből örül! Soha jobb csapatot (barátokat) nem kívánhatnék magamnak! Nyilván jönnek vereségek is majd, de ez a csapat csapat marad, tuti! Imádok mindenkit egytől egyig!
Külön Hála Tyúkanyónak a "szerencse pusziért" az is sokat jelentett!
I LOVE FITTI - I LOVE MY FRIENDS!
Dió doktor munka közben!
Szurkolók és csapattársak társaságában.
Azt hiszem erre gondolt Rab Beni, mikor azt mondta, néha megállt a játék, a másik asztalon.

Kurucz Viktor /Gyáli Fitti Sharks/:
Kevesen tudják, hogy nagyon rossz állapotban érkeztem Gyálra szombaton. Ezért visszagondolva is úgy érzem, hogy életem egyik legnehezebb meccsét vívtam az első körben Ville Rautoja ellen aznap, mint mentálisan, mint pedig fizikailag.
Villét csak az interneten keresztül láttam ezidáig, és azt is, hogy egy nagyon eredményes játékos.
Az befeszült állapotom miatt nehezen viseltem a hűvös hőmérsékletet, de nagyon fontosnak tartottam, hogy ne csalódjon bennem a csapatom, ezért minden erőmmel próbáltam lassan, átgondoltan játszani, hogy kiküszöböljem a külső és belső nyomásokat. Persze mindez meglátszódott a játékomon és ellenfelem 4-4 után, végig vezetett egyel vagy kettővel. Közben 3 darab kilencest hagytam ott neki, a lyuk szájában, ami az amatőrség legnyilvánvalóbb jele. :) (Nem "csak" végig kell gurítani, az utolsót is ugyanúgy be kell lökni! - hallhattuk már ezerszer a nagyoktól.)
Továbbá az is érzékenyen érintett, hogy többször kellett nekem elnézést kérnem, egy hibás lökésem utáni megmaradt rossz állás miatt, mint Villének. A szerencsének pedig nem kéne helyet adni az asztalon ilyen esetben. 6-8-ra vezetett Ville, de egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy kikaphatok... csak egy eredmény volt, de még játékban voltam! Két biztonságikkal megtűzdelt frém következett, amiből én jöttem ki jobban. Aztán jött a mindent eldöntő játék. Hibáztunk mindketten de a végén a nyolcas kergetéséből, végül Ville jött ki rosszabbul és állást hagyott nekem! Nem gondolkoztam felálltam és tudtam, hogy csak egy esélyem van: mégpedig, ha tiszta fejjel, laza kézzel csak begurítom a két golyót. Miután leesett a kilences, csak utána tudatosult bennem, hogy ez volt az 5. megnyert meccsünk és így zsebbe került az első CSB! Elképesztő érzés volt, hogy mindenki a nyakamba ugrott!!! Köszi srácok, hogy hittetek bennem!
Gratulálok Villének, hogy emberségesen állta a megpróbáltatásokat és a nem szép, ellenben döcögős játékmenetet! (az angolra fordítás ide is érvényes! - a szerk.)
A következő meccsemen Korpás Gabival játszottam. Ellene már sokszor álltam asztalhoz azelőtt, és az első két frémben pucoltunk 1-1-et, valószínűleg a teher mindkettőnkről lehullott ekkorra. Én viszont egyre jobban fáztam és erőn felül próbáltam játszani. De itt már elfogytam, amiért elnézést kérek a csapatomtól. Gabi szép játékkal 4-9-re nyert ellenem 10-es játéknemben és ez úton is gratulálok neki!
Végezetül pedig szeretnék gratulálni mindkét csapatnak a példás, sportszerű magatartásért!
A tempólökés. Jobb oldalon Ville Rautoja a Finn.
Jumpmasszévisszahúzás??? Hülye vagy fiam?

Szabó Viktor /Pirate Team csapatvezető/:
Szeretném megköszönni a Gyáli Fitti Sharks csapatnak a szíves vendéglátást, a hangulatos körülményeket, és a remek meccseket!
Szívből gratulálok a győzelemhez, és további sok sikert kívánok az idei csapatbajnoksághoz!
A háttérben középen Szabó Viktor alkot!
Németh Tibor /Pirate Team/:
Először is gratulálok a győztes csapatnak, megérdemelten nyertetek!
Vegyes érzelmek kavarognak bennem a szombati CSB nap után. Nagyon jó hangulatban telt ez a nap, szívélyes fogadtatásban részesültünk, mint vendég csapat, jó meccseket játszottunk, azonban nem olyan eredménnyel zártuk a napot, mint amilyennel szerettem volna.Köszönöm a 2 ellenfelemnek, Diónak és Beninek a 2 jó mérkőzést, nagy élmény volt veletek játszani!
Furcsa érzés volt hogy ott, ahol már többször löktünk együtt, most komoly tétre menő meccset toltunk. Megtudtam milyen érzés az, amiről már oly sokat hallottam a sport világából, azaz egy "eligazolás" után visszatérni és a volt csapatom ellen játszani.
NAGY ÉLMÉNY VOLT, KÖSZÖNÖM HOGY RÉSZT VEHETTEM!
Sok sikert kívánok nektek a szezon hátralévő részére nézve (mindkét csapatotoknak), és ősszel ismét megmérettetjük magunkat egymás ellen!

 

Mint látjátok, nem kellett megerőltetnem magam az írásban, hogy összejöjjön ez a bejegyzés, erről a szezonkezdő CSB-ről, hiszen a játékosok leírásai pontosak és a képek is hűen tükrözik a nap mozzanatait! Két elszánt csapat találkozott múlt szombaton és egy kiváló játéknapon megmutatták, miért kedvelik annyira ezt a sportot! Alig várjuk a visszavágót! ;)

  
Csak vidáman!
Eredmények:

Nem maradt más hátra, mint a győzelem pár pillanatnyi örömmámora után, a következő megmérettetésre gondolni és felkészülni rá! Remélem, hogy a Gyáli Fitti Dragons is legalább ilyen élményekkel gazdagodik majd! Szurkoljunk tehát nekik!!!

2016. február 3., szerda

Egy? Kettő? Három!

Üdvözlet mindenkinek!

Hol vagyunk, matematika órán? Vagy csak számolni tanulnak a Gyáli biliárdosok?
Na mondjuk az sem árt az asztal mellett. Itt valami másról van szó.
Fejtsük meg!



Régóta méregettem, számolgattam lent a termünkben. A mérőszalag sokadik  méregetés után is azt mutatta, hogy elfér még egy asztal nálunk. A decemberi gyűlésen szóba is hoztam, hogy a tavaszi tervekben ez az opció is szerepelni fog. De még tél van! Igaz az időjárás a tavaszt idézi.

A gyűlésünk után egyeztettünk lent a főnökkel, hogy engedélyezné-e egy asztal vásárlását. Erre azért volt szükség, mert tudtuk ha rábólint, akkor újra nagy meló vár ránk a teremben.
Asztalok áthelyezése, újra világítás szerelés és sorolhatnám.
Rábólintott a Főnők! Ő is látja, hogy fejlődés van, nő a létszám, és nem gördít akadályt az értelmes dolgok elé.

Esténként "túrtam" a netet, kerestem a megfelelő asztalt.
Nini! Prostar 9-es verseny asztal, rengeteg kiegészítővel, baráti áron. A privát, beszélgetős csoportunkba betettem a hirdetést, és megkezdődött a megbeszélés, infó gyűjtés.
Mindenki csak pozitívan állt a dologhoz. Ki így, ki úgy, de jelezte, hogy segít.
Vágjunk bele, csináljuk!

A harmadik gyöngyszem!


Óriási erőről, szervezésről tettünk ismét tanúbizonyságot.
Alig telt el pár nap, és már újra készen áll a terem a játékra!
Pedig aztán volt bőven tenni való. Cirka 320 kilométert kellet utaznunk az asztalért.
Ott szét szerelni, szállítani. Ami itt nagyon nagy meglepetés volt, kiderült, hogy az eladó fiatal embert ismerem, ismerjük személyesen. Sőt játszottunk is egymás ellen versenyen!
Nagyon szimpatikus volt a versenyen is, de most is segített mindenben. Rengeteg apróságot adott nekünk még ajándékba! Köszönjük Norbert!




Aztán itthon a teremben is sok teendőnk volt. A meglévő asztalainkat új helyre kellett költöztetni.
Az új jövevényt szakszerűen összeállítani. Új modul szőnyegezést is kapott a terem.
Egy szuper villanyszerelő is érkezett Csabi személyében, aki nagyon profi munkát végzett.
Amikor a lézeres műszereit kezdte kipakolni, akkor már láttam, ez a srác nagyon profi. Itt nem lesz hiba! Nem is lett! Köszönjük Csabi a munkádat!

Psycho: Mi ez?


Szóval, jelen pillanatban 3 asztalon lehet Gyálon edzeni, játszani, versenyezni.
Mindegyik asztalon Simonis 760-as posztó van, Aramith golyó készlettel.
Nyugodt szívvel, nagyképűség nélkül írhatom, hogy profi körülmények között várjuk majd a Csapatbajnoki ellenfeleinket.


Az álmok színháza


Ami ismételten jó hír, hogy megint csak csatlakoztak hozzánk.
Mindenki biliárdos Taki Lacija, Abonyi Pisti aki nem is oly rég a Ceglédi csapatot igazgatta és egy szimpatikus fiatal játékos Szabó "Tyson" Laca is úgy gondolta, hogy a Gyáli Fitti eszméket fogja követni.

Játékosaink javában készülnek a Csapatbajnoki meccsekre. Pontszerző versenyen is pár játékosunk tiszteletét tette. Szorgosan, szépen nyertek meccseket, és jó játékosokat is megizzasztottak.

Pazar látvány. Egy gyáli biliárdcenter?


Nagy Tisztelettel szeretném mindenkinek megköszönni a munkáját, aki az elmúlt napokban azért dolgozott, hogy előre lépjünk, még profibban nézzen ki minden!



Nem maradt más hátra, mint visszaszámolni:
Három! Kettő! Egy!

Köszönöm a figyelmet!

Red.